Tibullus, Albius (i.e. 55–i.e. 19) Művek   hu la

Életrajz

Albius Tibullus (i.e. 50-es évek közepe - i.e. 19) lovagrendi családból származott, s húszesztendős lehetett, amikor Messalla Corvinus barátjává és irodalmi körének tagjává fogadta. Elégiáinak áradó szubjektivitása ellenére is kevés az olyan verse, melyet életrajzi adatként olvashatunk: elpanaszolja ugyan, hogy megcsappant őseinek a birtoka, de meglehet, hogy éppen ezzel a motívummal valami általánosabbat akar kifejezni, a vergiliusi Eclogák hangulatára emlékeztetve. A falu békéjét, egyszerű tisztaságát, „árkádiai” álomvilágát dicsérő idill-ek eszménye és hangulata visszhangzik az ő költészetében is – azzal a különbséggel, hogy Tibullus mindig nyílt szóval, a pásztori dal közvetettségét mellőzve, saját emberi kiteljesülése érdekében keresi a maga Árkádiáját. Ennek pedig szinte csak külső díszlete a természet, s a világ zajától háborítatlan, csöndes magány: belső tartalmát – akárcsak Catullus életében és költészetében – a szerelmi lángolás boldogsága és kínja teremti. Esztétikai értelemben azonban mégiscsak érvényesül az idill közvetettsége, mert – Catullustól merőben eltérően – ritkán ír olyan verset, amely azon frissiben sugározná a valóságos élmény forrását, inkább képzelet szülte vágyak és bánatok ihletik finom panaszdalra. Épp abban van lírai zsenialitása, hogy képes elhitetni, valóságosan megélt és megszenvedett drámákként versbe foglalni álmait. Ezeknek az álmoknak semmilyen közvetlen kapcsolatuk nem volt a kor társadalmi-politikai valóságával. Tibullus az egyetlen római költő, aki e lázas évtizedekben szót sem ejt a polgárháború és az idegen népekkel vívott csaták eredményeiről, és soha nem foglalja műveibe Augustus nevét. Sőt, azzal fordítja pozitív tetté a hallgatást, hogy Messalla emberi-baráti magasztalását vonja politikai fénybe, neki követel diadalmenetet az aquitaniai diadalért, s fia pappá szentelését is himnikus stílusban ünnepli. A falu jámborságát dalolva sem azonosul a vallás és ősi erkölcs hivatalos ceremóniáival: a jelent vaskornak tekinti, értelmetlen háborúk sorozatának, ahonnan a kapához nem értő embernek is falura kell menekülnie, hogy Venus katonájaként vívhassa meg a maga csatáját. Ez az esemény kíséri egész életében, akkor is, amikor Kerküra (Korfu) szigetén – egy hadjáratba vezető úton megbetegedve – lázálom és szerelmi kétely gyötri, de akkor is, amikor a vágy viharában vergődik, s vigaszképpen a vergiliusi Georgica hangulatában festi meg a paraszti élet egy-egy mozzanatát. Négy könyvet őriz a hagyomány Tibullustól – az első, i. e. 27-ben kiadott gyűjtemény tíz, a második és harmadik hat-hat, a negyedik tizennégy elégiát foglal magába. Szinte bizonyos azonban, hogy a III. kötetnek az egyébként ismeretlen Lygdamus a szerzője, a IV. pedig – melyet néhány kiadás az előzőhöz csatol – Messalla unokahúgának, Sulpiciának a verseit is tartalmazza.

http://www.literatura.hu/irok/okor/tibullus.htm

(Az oldal szerkesztője: P. T.)