Janus Pannonius: Galeotto Marzio zarándoklásáról (Galeotti peregrinationem irridet in Hungarian)

Cur et tu, rogo, cur, poeta cum sis,

Parnasi tamen arce derelicta,

Cum capsa, Galeotte, cum bacillo,

Romanam peregrinus is in urbem?

Hoc plebs credula gentium exterarum,

Hoc larvas solitum timere vulgus,

Hoc turbae faciant hypocritarum.

Tu senti mihi, quod putavit olim

Vafri callidus Euathli magister,

Aut Divum Theodorus abnegator,

Vel sectae pater ille delicatae,

Summum qui statuit malum dolorem.

Sin devotio iam beata cordi est,

Si torto iuvat ambulare collo,

Cuncta et credere, quae dies per omnes

Rauca praedicat altus e cathedra

Albertus pater et loquax Rubertus,

Gaudens lacrymulis anicularum;

Dilectis, age, dic valere Musis,

Sacras rumpe fides, et alma Phoebi

Claudo carmina da fabro Deorum.

Nemo religiosus et poeta est.

Költő létedre, ó, miért, miért,

hogy cserbenhagytad Pamassusnak ormát 

és felszerelve bottal és iszákkal

zarándokolsz Rómába, Marzióm?

Külföldiek hiszékeny csőcseléke,

az agyrémektől rettegő tömeg,

az álszent had csak hadd csinálja ezt.

Te valljad azt, mit vallott hajdanán

Protagoras, a bölcseszü tudós,

Theodorus, ki nem hitt istenekben

s az élvezetnek atyja, Epikur,

ki azt tanítja, legfőbb rossz: a kín. -

De hogyha tán alázat szállt szívedbe

s lecsüngő fejjel vonz a búcsújárás,

mindent hiszel, mit prédikál naponta

s magas szószékéről alárikácsol

Albert páter s a szószátyár Robertó,

vénasszonyoknak könnyeit vadászva:

Hát akkor mondj a Múzsa-hadnak búcsút,

törd össze lantodat; Phoebus dalát

bízd Vulkánnak kovács-pöröly szavára:

Mert jámbor ember költő nem lehet!