Barbu, Ion: Az őstojás (Oul dogmatic in Hungarian)

E dat acestui trist norod
Si oul sterp ca de mâncare,
Dar viul ou, la vârf cu plod,
Făcut e să-l privim la soare !

Cum lumea veche, în clestar,
Înoată, în subtire var,
Nevinovatul, noul ou,
Palat de nuntă si cavou.

Din trei atlazuri e culcusul
În care doarme nins albusul
Atât de gales, de închis,
Cu trupul drag surpat în vis.

Dar plodul ?
De foarte sus
Din polul plus
De unde glodul
Pământurilor n-a ajuns
Acordă lin 
Si masculin
Albusului în hialin :
Sărutul plin.

*

Om uitător, ireversibil,
Vezi Duhul Sfânt făcut sensibil?
Precum atunci, si azi -- întocma :
Mărunte lumi păstrează dogma.

Să vezi la bolti pe Sfântul Duh
Veghind vii ape fără stuh,
Acest ou -- simbol ti-l aduc,
Om sters, uituc.

Nu oul rosu.
Om fără sat si om nerod,
Un ou cu plod
Îti vreau plocon, acum de Paste :
Îl urcă -- în soare si cunoaste !

*

Si mai ales te înfioară
De acel galben icusar,
Ceasornic fără minutar
Ce singur scrie când să moară
Si ou si lume. Te-înfioară
De ceasul, galben necesar...
A mortii frunte -- acolo-i toată.
În gălbenus, 
Să roadă spornicul albus,
Durata-înscrie-în noi o roată.
Întocma -- dogma.

*

Încă o dată :
E Oul celui sterp la fel,
Dar nu-l sorbi. Curmi nuntă-în el.
Si nici la closcă să nu-l pui !
Îl lasă -- în pacea -- întâie-a lui,

Că vinovat e tot făcutul,
Si sfânt, doar nunta, începutul.

Megadatott e bús tömegnek,
Tengődhet meddő tojáson,
De az őstojás, csírával benne,
Azért van, hogy fényben álljon!

Mint ősvilág a kristályában,
Úszik vékony mészhéjában,
Az ártatlan új tojások
Nászpaloták és sírboltok.

Háromrétegű selymében,
Alszik deresen a fehérje,
Olyan zártan, epekedve,
Édes teste álomba dőlve.

A csírasejtek?
Nagyon fentről,
Még az égből,
Ahova szennye
Nem ér el a Földnek,
Bejutnak szépen,
Hím énekével,
Az üveges petébe,
Csók teljében.

            *

Te, feledékeny, együgyű ember,
Láttad Szentléleket érzékenyen?
Mint régen, úgy ma is - éppen:
A dogmák apró dolgokban élnek.

Nézd az égen a Szentlelket
Őrködvén az örök vizeken,
E tojást - jelképnek adom,
Te kopottan élő és fakó.

Nem a piros tojást.
Te dőre és léha,
Ajándékba
Adok egy fiast, húsvétra neked:
Emeld fénybe – és megismered!

                     * 

És remeghetsz, főleg,
E sárga piaszter apróra,
Percmutató nélküli óra,
Ami maga írja halálát előre
Tojásnak s világnak. Rémítőnek
Érezd e sárga kényszerórát…
A halál onnan jön - belőle.
Sárgája,
A dús fehérjét rágja,
Bennünk is, az idő jár körbe.
Akár - a dogma.

                *

Még egyszer:
A meddő tojás sem más,
Ne szívd ki. Összetörsz egy nászt.
És kotló alá se tedd!
Hagyd – ős csendjében - meg,

Mert hibás maga a teremtett,
Csupán a nász s a kezdet szent.