Cotruș, Aron: Magányos fa (Copacul singuratic in Hungarian)

În rătăcirile-mi prin lume am văzut odată-un arbore colos.
Singur pe podeiul nesfârșit
Înfrunta furtunile năprasnice și gerurile blestemate...
Trunchiu-i gâlgâia de sevă tânără...
Părea bolnav de prea enormul lui belșug de sănătate...
Tufe doar creșteau la umbra lui...
Părea că-ntreg podeiul stors și ostenit
Abia mai ajungea să-l sature
Ca pe-un boier sălbatic robii-i chinuiți de foame...

Neclintit și singuratic,
Ca un tiran creștea, veghea cuprinsul...
Drumeții s-odihneau la umbra lui...
Și porneau apoi mai tari să-nfrunte viața...

M-am odihnit și eu la umbra lui o clipă,
Cu tolba-mi de revolte, cu merindea mea de vise
Și clipa aceea
M-a oțelit ca ani și ani de somnuri sterpe
Și m-am simțit din nou stăpân deplin pe mine
Ca titanicul copac pe vastul lui podei, sub cerurile reci...

Bejártam a világot és óriás fát láttam egykoron.
A végtelen fönnsík vad viharát
s átkos fagyát legyűrte egymaga...

Törzsében ifjúi nedv bugyogott...
Egészsége rendkívüli, - hogy látásra szinte beteg...
Árnya körén csupa törpebokor ha sarjadozott...
Ugy látszott, a kiszítt, kimerült sík
sohasem tudta jóllaktatni,
mint kevély bojárt éhesen kínlódó rabjai...

Rendületlenül és egyedül
nőtt zsarnokul, a végtelent vigyázta...
Az utasok árnyában megpihentek...
S erőre kapva keltek útra, hogy legyűrjék az életet...

Árnyában egy pillanatra megpihentem én is
utravaló vágyaimmal, tegzemben a lázadással.
S e pillanat
megedzett, mint a terméketlen álmok évei
s éreztem, újra úr vagyok magam felett,
mint határtalan fönnsíkján az óriás fa, komor egek alatt.