The page of Salamov, Varlam Tyihonovics, Hungarian biography
 |
Biography
Salamov különleges helyet foglal el a XX. század orosz irodalmában - nem egyszerűen a Gulag-irodalom legjelentősebb képviselője Alekszandr Szolzsenyicin mellett, hanem az az író, aki a legszélsőségesebb szenvedéseket megtapasztalva a legradikálisabban szakított az irodalom minden didaktikus felfogásával. A szikár Salamov-elbeszélés részint színtiszta dokumentarizmusnak hat, a tények - a már-már felfoghatatlan kegyetlenségekről és az ember tökéletes elembertelenedéséről számot adó tények - szenvtelen továbbadásának, részint végsőkig lecsupaszított költészetnek, amelyet óriás belső dinamika feszít.A Salamov-prózát aligha lehet úgy olvasni, hogy az erkölcsi felháborodáson túl, amelyet az orosz kommunizmus kegyetlensége, a munkatáborok pokla vált ki belőlünk, ne érezzük azt a mély esztétikai és morális dilemmát, amely a szerzőt egy egészen újfajta prózastílus kialakításához vezette. Salamov szerint “a művészetnek nincs joga többé az igehirdetésre", az irodalomnak meg kell szabadulnia minden feleslegestől, hogy ábrázolni tudja azt az irracionális világot, amely lehetővé tette a Gulag létrejöttét. Salamov művészete kísérlet annak a kategorikus imperativusnak a kifejezésére, hogy a legszélsőségesebb körülmények között is embernek kell maradni, s ugyanakkor illúzióktól mentes ábrázolása az olyan életkörülményeknek, amelyek között az emberben már semmi emberi nem marad.
Az 1907-ben született Varlam Salamov 1929-ben, szovjetellenes agitáció vádjával került először koncentrációs táborba, s miután többször újra elítélték, és büntetéseinek jó részét a rettegett Kolimán töltötte, 1951-ben szabadult véglegesen. Fő műve, a Kolimai elbeszélések hazájában csak a gorbacsovi glásznoszty idején jelenhetett meg.
http://www.nol.hu
