The page of Martinson, Harry, Hungarian biography
Biography
Harry Martinson (1904-1978) A Svéd Akadémia tagja volt és 1974-ben (Eyvind Johnsonnal megosztva) irodalmi Nobel díjban részesült. 1929-ben szerkesztette az 5 unga (Öt fiatal) antológiát; abban az évben adta ki első verskötetét: Spökskepp (Kísértethajó). Akkor még a régi klasszikusok csapásain haladt, de az 1931-es Nomad című gyűjteményében már megtalálta saját hangját. Stílusa gazdag, képszerű. A következő évben prózaíróként jelentkezett: a Resor utan mal (Cél nélküli utazások) című írása friss tengerészhistóriák sorozata. Natur (Természet, 1934) c. kötete verseit férfias szépség jellemzi. A Nässlorna blomma (Virágzik a csalán, 1935) és a Vägen ut (Kifelé, 1936) elbeszélései a gyermekkor legtitkosabb élményeiről számolnak be. A svéd táj ragyogó képe a Midsommardalen (Kánikulai völgy, 1938). A civilizáció kilengéseit támadta a Den förlorade jaguaren (Az elveszett jaguár, 1941) c. regényében. Csak egy évtized múlva publikálta a Passad (Passzátszél, 1945) c. gyűjteményét. A kínai életfilozófia hatja át ezeket a verseket. Legnépszerűbb regénye a Vägen till Klockrike (A klockrikei út, 1948). A Cikada (1953) című verskötet pesszimisztikus hangú, egyébként a Passad elmélyült folytatása. A svéd természet szépsége tárulkozik ki a Gräsen i Thule (Thulei pázsit, 1958) c. kötetben. 1956-ban készült Aniara című verses elbeszélése űrhajón játszódik.
(Editor of this page: P. T.)