Samaniego, Félix María: El viejo y la Muerte
El viejo y la Muerte (Spanish)Entre montes, por áspero camino, Tropezando con una y otra peña, Iba un Vejo cargado con su leña, maldiciendo su mísero destino.
Al fin cayó, y viéndose de suerte Que apenas levantarse ya podía, Llamaba con colérica porfía Una, dos y tres veces a la Muerte.
Armada de guadaña, en esqueleto, La Parca se le ofrece en aquel punto; Pero el Viejo, temiendo ser difunto, Lleno más de terror que de respeto,
Trémulo la decía y balbuciente: «Yo ... señora... os llamé desesperado; Pero... «Acaba; ¿qué quieres, desdichado?» «Que me cargues la leña solamente.»
Tenga paciencia quien se cree infelice; Que aun en la situación más lamentable Es la vida del hombre siempre amable: El Viejo de la leña nos lo dice.
|
Az öregember és a Halál (Hungarian)Ment egy öregember, fáját cipelve, hegyek között, vad utakon, mogorva sziklák alján sokszor meg-megbotolva, s csak nyomorult sorsát átkozta egyre.
Végül elesett, s látván, hogy aligha tud már föltápászkodni így a földről, dühösen, s konokan, örjöngve, többször bizony a Halált szólongatta-hívta.
Kezében kaszával, csontváz-alakban nyomban megjelent a Halál előtte. Az öreg megrémült, hogy nem ütött-e most utolsó órája, és riadtan
így szólt (inkább félve, mint tisztelettel): ,,Uram, nagy volt a kétségbeesésem, azonban..." „Mit akarsz, te szerencsétlen?" „Csak azt, hogy ezt a fát hátamra tedd fel!
Legyen türelmes a vélt szerencsétlen: nincs olyan rossz helyzet, melyben nem remélhet: mert hisz mindig kedves az emberélet, kis történetünk ezt példázza éppen.
|