Gergely Ágnes: Szakuraág

Portre of Gergely Ágnes

Szakuraág (Hungarian)

Hogy lejuthassak a völgybe utánad,
küldök neked, szívem, küldök szakuraágat.

Lemorzsolom a sziklát, akár a lepkeszárnyat,
félreborítom a bambuszerdőt,
átugratom a szentély-kapufákat,
lefelé úszom a kő-vizesésben,
mindjárt elérem a lakkhidat, állj meg,
megyek utánad,
nedves hajamban viszem a szakuraágat,

kicsoda is vagy te, hogy előtűnsz
itt, ahol a vadak se járnak,
sárga arcodat feltartod
teljesült holdvilágnak,

tetők szerencsebűvölő rézszarva közt kibukkansz,
szobrok üreges fejében megpendülsz,
te vagy a lámpás,
gyöngyöző, mohazöld ének, félbemaradt, erős kiáltás,
hol az a völgy! a térség visszadob,
a hegyek körben fölédhajolnak,
szétszed a mesterséges tó, gyűrűkre, pöffedt
halakra szétránt,
napjaimat egy molekuládért, csak ne ezt a vég nélküli
sétát

ezerszer megjelölt utakon,
hegy-völgy hintáján lógva,
ahogy lennem adódik fél évtized óta,
te kellesz nekem mostmár, gyűszűnyire zsugorodott
méreg, halott madárdal –

futok, hajamban zörgő szakuraággal.

 
Ucunomija, Honsu, 1965. július (Johanna)



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://dia.pool.pim.hu

Ramo di sakura (Italian)

Per poterti raggiungere, laggiù nella valle,
ti mando, cuore mio, ti mando un ramo di sakura.

Sgretolerò la roccia, come fosse ala di una farfalla,
scanserò il bosco di bambu,
salterò i pali del santuario,
nuoterò all’ingiù sotto la cascata dei sassi,
e presto raggiungero il ponte, fermati,
ti sto inseguendo,
tra i capelli umidi porto un ramo di sakura,

chi credi di essere, per ricomparire qui,
dove non v’è un anima viva,
dove il tuo viso giallo,
porgi alla luna piena,

fai il capolino tra le corna scaramantiche dei tetti,
stai vibrando nelle teste cavernose delle statue,
sei tu il lampione,
spumeggiante canto verde, un grido forte sospeso,
dov’è quella valle! lo spazio ti respinge,
tutt’intorno i monti si chinano su di te,
il lago artificiale ti dissolve in anelli, ti dilania
in pesci rigonfi,
i miei giorni per una tua molecola, piuttosto
che questa passeggiata senza fine,

su strade mille volte segnate, appesa sull’altalena
monte – valle,
come si svolge da mezzo decennio la mia essistenza,
oramai, solo di te sento il bisogno, veleno
in misura ristretta, canto dell’uccello estinto –

corro, tra i capelli, con un frusciante ramo di sakura.

 
luglio 1965



Uploaded byP. T.
Source of the quotationC. I.

minimap