Kramsu, Kaarlo: Ilkka (Ilkka Magyar nyelven)
Ilkka (Finn)Viel’ elää Ilkan työt, kenties Kauanki, kansan suussa. Hän eli niinkuin Suomen mies Ja kuoli – hirsipuussa.
Ol’ Ilkka talonpoika vaan, Siis suur’ ei suvultansa; Mut jaloin poika Suomenmaan Hän oli aikanansa.
Hänt’ ajan hurjan myrskyihin Vei oikku onnetarten; Hän sopi niihin kuitenkin Kuin tehty niitä varten.
Se aik’ ol’ ajoist' ankarin Ja itkun aika varmaan, Kun käsissä Klaus Flemingin Ol’ ohjat maamme armaan.
Kyll’ itki moni huokaillen, Ett’ oikeus on pilkka; Mut itkiessä toisien, Niin itkenyt ei Ilkka.
Vaan koska kansa valittaa, Hän neuvon sille antaa: ”Niin kauan huolta nähdä saa, Kun tahtoo sitä kantaa.”
”Ken vaivojansa vaikertaa, On vaivojensa vanki, Ei oikeutta maassa saa Ken itse sit’ ei hanki.”
”Siis vapauteen taistellen Ken miehen mieltä kantaa: Tie suorin kulkee onnehen Lähellä kuolon rantaa!”
Ja vasamata nopsempaan, Jonk’ ilmaan viskas jousi, Nää sanat lensi halki maan. Ja Suomen kansa nousi.
Nyt liekki sodan verisen Levisi pitkin maata: Ei Suomi sotaa Ilkkaisen Unohtaa koskaan saata.
Jo kohtas kosto sortajat Kädellä ankaralla, Siks kunnes juonet kavalat Löi Ilkan Nokialla.
Tuo teot suuret kunniaa: Tok’ viedä voivat muuhun, Ja Ilkan tietä suorimpaa Ne veivät hirsipuuhun.
Mut varmaan Ilkan neuvo tää Viel’ elää kansan suussa: Kauniimpi orjan elämää On kuolo hirsipuussa.
|
Ilkka (Magyar)Őrzi a nép még Ilkka nevét, félelmetes férfiú volt ám. Finnország fiaként élt, amíg élt és meghalt – akasztófán.
Parasztember volt bizony ő, hát nem magas helyen született, mégis a finn földön azidőtájt nála senki se volt nemesebb.
A sors szeszélye bedobta hamar a korszak vad viharába, de otthona lett a harc, a vihar: megállt keményen a lába.
Ez a kor csupa átok, vér, csupa jaj, volt bőven okunk a sírásra: országunk gyeplőjét a cudar Klaus Fleming rángatta, cibálta.
Gúny tárgya lett a juss, emiatt szemük sokan kisírták, de amitől más könnyekre fakadt, az nem ríkatta meg Ilkkát.
Valahányszor a nép panaszkodik, ad ő ilyen tanácsot: "Ha csak vársz, sírhatsz holtodig, hát tépd le magadról a láncot!"
"Ki csak gyötrődik és zokog, az foglya a gyötrelemnek - E földön nem fogsz látni jogot, csak ha te megteremted."
"Szabadságért küzdjön, kiben haragként lángol a szégyen: a boldogság útja egyenesen visz, a halál közelében."
És gyors nyílként, mely az ég alatt kiröppen a messzeségbe, átnyilaltak a hazán e szavak, s felkelt Finnország népe.
A szikkadt föld most vért ivott, tűz gyúlt ki a honban, ezernyi. Hej, a harcot, amelyet Ilkka vivott, e nép soha nem felejti.
Az elnyomók hadára halál vár, lapulnak, szűkölve, félve. De cselt vetnek ravaszul s Nokiánál Ilkkát elfogják élve.
Nagy tettek koronája dicsőség, s íme, elszánt élete ára: véres csaták igaz szivű hősét viszik az akasztófára.
De én Ilkka tanácsában hiszek, mit büszkén hirdet a férfi: "Akasztófán meghalni szebb, mint szolgasorban élni!"
|