Otero, Blas de: Messze (Muy lejos Magyar nyelven)

Unas mujeres, tristes y pintadas,

sonreían a todas las carteras,

y ellos, analfabetos v magnánimos,

las miraban por dentro, hacia las medias.

Oh cuánta sed, cuánto mendigo en faldas

de soledad. Ciudad llena de iglesias

y casas públicas, donde el hombre es harto

y el hambre se reparte a manos llenas.

Bendecida ciudad llena de manchas,

plagada de adulterios e indulgencias;

ciudad donde las almas son de barro

y el barro embarra todas las estrellas.

Laboriosa ciudad, salmo de fábricas

donde el hombre maldice, mientras rezan

los presidentes de Consejo.- oh altos

hornos, infiernos hondos en la niebla.

Las tres y cinco de la madrugada.

Puertas, puertas y puertas. Y más puertas.

Junto al Nervión un hombre está meando.

Pasan dos guardias en sus bicicletas.

Y voy mirando escaparates. Paca

y Luz. Hijos de tal. Medias de seda.

Devocionarios. Más devocionarios.

Libros de misa. Tules. Velos. Velas.

Y novenitas de la Inmaculada.

Arriba, es el jolgorio de las piernas

trenzadas. Oh ese barrio del escándalo...

Pero duermen tranquilas las doncellas.

Y voy silbando por la calle. Nada

me importas tú, ciudad donde naciera.

Ciudad donde, muy lejos, muy lejano,

se escucha el mar, la mar de Dios, inmensa.

Néhány szomorú s kifestett arcú nő

minden pénztárcát mosolyogva fixál,

s a bőkezű analfabéták bentről

lábát mustrálják mindnek, aki kint áll.

Ó, mennyi szomj, hány koldus magány hölgye.

Város, hol templomot templom szorít már,

bordély bordély hátán, férfibőség dúl,

s éhséget is teli marokkal kínál.

Áldott város, szeplővel teljes, búcsú-

járók s házasságtörők boltja immár;

város, ahol a lelkek sárból vannak,

sáros lesz minden csillag, bárhol is jár.

Szorgalmas város, gyárak zsolozsmája

elegyíti el a munkások szitkát

s igazgatók imáját: magasságos

kohók, ó, ködbe fúló pokolszikrák!

Hajnali három múlt el épp öt perccel.

Kapuk, kapuk, kapuk várják, hogy nyissák.

Egy alak jót vizel a Nerviónnál.

Halkan húznak el rendőr-biciklisták.

Megyek, kirakatot bámulva. Paca

y Luz. Gaz és társa. Selyemharisnyák.

Imakönyvek. Még imádságos könyvek.

Misekönyv. Tüll. Vitorla. Fátyol. Mismás.

S a Szeplőtlen kilenced-mondókái.

Fönt meg összefonódott lábikrák

tobzódása. Botránynegyed ez, kérem...

De nyugton alszik még szobalány, kislány.

Járok az utcán fütyörészve. Város,

szülőhelyem, fiad már csak legyint rád.

Város, hol messziről hallani s messze:

végtelen tengerén az Isten kint jár.