Rodríguez, Claudio: Felföldi város (Ciudad de meseta Magyar nyelven)
Ciudad de meseta (Spanyol)Como por estos sitio tan sano aire no hay, pero no vengo a curarme de nada. Vengo a saber qué hazaña vibra en la luz, qué rebelión oscura nos arrasa hoy la vida. Aquí ya no hay banderas, ni murallas, ni torres, como si ahora pudiera todo resistir el ímpetu de la tierra, el saqueo del cielo. Y se nos barre la vista, es nuestro cuerpo mercado franco, nuestra voz vivienda y el amor y los años puertas para uno y para mil que entrasen. Sí, tan sin suelo siempre cuando hoy andamos por las viejas calles el talón se nos tiñe de uva nueva, y oímos desbordar bien sé qué aguas el rumoroso cauce del oído.
Es la alianza: este aire montaraz, con tensión de compañía. y a saber qué distancia hay de hombre a hombre, de una vida a otra, qué planetaria dimensión separa dos latidos, qué inmensa lejanía hay entre dos miradas o de la boca al beso. ¿Para qué tantos planos sórdidos, de ciudades bien trazadas junto a ríos, fundadas en la separación, en el orgullo roquero? Jamás casas: barracas, jamás calles: trincheras, jamás jornal: soldada. ¿De qué ha servido tanta plaza fuerte, hondo foso, recia almena, amurallado cerco? El temor, la defensa, el interés y la venganza, el odio, la soledad: he aquí lo que nos hizo vivir en vecindad, no en compañía. Tal es la cruel escena que nos dejaron por herencia. Entonces, ¿cómo fortificar aquí la vida si ella es solo alianza?
Heme ante tus murallas, fronteriza ciudad a la que siempre el cielo sin cesar desasosiega. Vieja ambición que ahora solo admira el turista o el arqueólogo o quien gusta de timbre y blasones. Esto no es un monumento nacional, sino luz de alta planicie, aire fresco que riega el pulmón árido y lo ensancha, y lo hace total entrega renovada, patria a campo abierto. Aquí o hay costas, mares, norte ni sur: aquí todo es materia de cosecha. Y si dentro de poco llega la hora de la ida adiós al fuerte anillo de aire y oro de alianza, adiós al cerro que no es baluarte, sino compañía, adiós a tantos hombres hasta hoy sin rescate. Porque todo se rinde en derredor y no hay fronteras, ni distancia, ni historia. Solo el voraz espacio y el relente de octubre sobre estos altos campos de nuestra tierra.
|
Felföldi város (Magyar)Bármily jó is e helynek friss levegője, én nem azért jöttem, hogy magamat kúráljam. Jöttem látni, miféle hőstettől reng a lég, mi lázadástól pusztul nálunk az élet. Nincsenek itt már zászlók, sem várfalak, sem bástyák; mintha most már minden képes volna megállni szemben a földdel, zsákmányéhes éggel. S vizslat a szemlész minket, szabad piac itt a testünk, hangunk lakóház, s a szerelem s az évek kitárt kapuk boldog-boldogtalannak. Talajtalanul mindig, s mikor most az ódon utcákat járjuk, új szőlő szeme festi sarkunk színesre, s halljuk ki tudja, mily vizeknek kiáradását morajos medrükből.
Szövetség ez: a hegység levegője, feszült társas viszonyban. S tudnivaló, mily távol ember az embertől, élet a léttől, mily bolygóközi távolság választ el két szívverést, mily mérhetetlen messzi egymástól két tekintet avagy a száj a csóktól. Mi végre annyi csúfos tervezet, jól kifundált városokra folyók mellett, mindentől elkerítve, fennhéjázó szikláknak tetőin? Sosem házak: kaszárnyák, sosem utcák: lőárkok, sosem napszám: zsoldosztás. Mire szolgált temérdek erősség, mély árok, vaskos oromzat, fölfalazott körbástya? A félelem, a védés, az érdek és a bosszú, a gyűlölség, a magány: ím, ezek tették, hogy éltünk szomszédságban mással, s nem társaságban. Ily barbár az a színhely, amit örökségül nyertünk. Akkor hát az életet itt hogy s mint erődítsük, ha puszta szövetség csak?
Ím, falaidnál állok, határváros, amelyet szakadatlan nyugtalanít az ég, háborgat folyton. Vén nagyratörő, most már csak a turista csodál, vagy a régész, vagy aki címerpajzsban leli kedvét. Nemzeti emlék ez? Nem. Csupán a vén felföldnek fényes pontja, friss lég, ami árad szikkadt tüdőbe, tágítja, s teljes fölújítást végez, sík mezős haza. Itt nincs part, nincs tenger, Dél vagy Észak; itt minden aratásra vár. És ha kisvártatva az eltávozásnak órája üt majd, isten hozzád körgyűrű, szövetség kincse, isten hozzád dombhát, nem védbástya vagy te, csupán társashely, isten hozzád sok ember, váltságdíj nélkül máig. Merthogy minden lenyugszik körben, s nincsenek határok, nincs távolság, történet. Csak mohó tér s októberi estharmat e vénséges mezőin szülőföldünknek.
|