Ungaretti, Giuseppe: Megfulladok! – zokogtad… (Gridasti: Soffoco... Magyar nyelven)
Gridasti: Soffoco... (Olasz)Non potevi dormire, non dormivi... Gridasti: Soffoco... Nel viso tuo scomparso già nel teschio, Gli occhi, che erano ancora luminosi Solo un attimo fa, Gli occhi si dilatarono... Si persero... Sempre era stato timido, Ribelle, torbido; ma puro, libero, Felice rinascevo nel tuo sguardo... Poi la bocca, la bocca Che una volta pareva, lungo i giorni, Lampo di grazia e gioia, La bocca si contorse in lotta muta... Un bimbo è morto...
Nove anni, chiuso cerchio, Nove anni cui nè giorni, nè minuti Mai più s'aggregeranno: In essi s'alimenta L'unico fuoco della mia speranza. Posso cercarti, posso ritrovarti, Posso andare, continuamente vado A rivederti crescere Da un punto all'altro Dei tuoi nove anni. Io di continuo posso, Distintamente posso Sentirti le mani nelle mie mani: Le mani tue di pargolo Che afferrano le mie senza conoscerle; Le tue mani che si fanno sensibili, Sempre più consapevoli Abbandonandosi nelle mie mani; Le tue mani che si fanno sensibili, Sempre più consapevoli Abbandonandosi nelle mie mani; Le tue mani che diventano secche E, sole - pallidissime - Sole nell'ombra sostano... La settimana scorsa eri fiorente...
Ti vado a prendere il vestito a casa, Poi nella cassa ti verranno a chiudere Per sempre. No, per sempre Sei animo della mia anima, e la liberi. Ora meglio la liberi Che non sapesse il tuo sorriso vivo: Provala ancora, accrescile la forza, Se vuoi - sino a te, caro! - che m'innalzi Dove il vivere è calma, è senza morte.
Sconto, sopravvivendoti, l'orrore Degli anni che t'usurpo, E che ai tuoi anni aggiungo, Demente di rimorso, Come se, ancora tra di noi mortale, Tu continuassi a crescere; Ma cresce solo, vuota, La mia vecchiaia odiosa...
Come ora, era di notte, E mi davi la mano, fine mano... Spaventato tra me e me m'ascoltavo: E' troppo azzurro questo cielo australe, Troppi astri lo gremiscono, Troppi e, per noi, non uno familiare...
(Cielo sordo, che scende senza un soffio, Sordo che udrò continuamente opprimere Mani tese a scansarlo...)
|
Megfulladok! – zokogtad… (Magyar)Nem bírtál elaludni, nem aludtál... Megfulladok! – zokogtad... Arcodon, mely már eltűnt koponyádban, Szemed, egy pillanattal azelőtt még Fényes szemed Óriásira tágult... Aztán elveszett... Mindig félénk, lázongó, kusza voltam, De a szemedben szabadon, Tisztán és boldogan születtem újjá... Aztán a száj, a száj, Amely egykor, napok hosszú során át Kedvességtől s örömtől csillogott, A száj eltorzult, néma küzdelemben... Egy kisfiúcska meghalt...
Kilenc év, bezárult a kör, Kilenc év, melyhez se napok, se percek Nem csatlakoznak többé: Reményem lángja már Egyedül csak belőlük él. Kereshetlek, megtalálhatlak újra, Mehetek, folyton csak megyek, hogy ismét Lássalak növekedni Kilenc éved egyik pontjáról másikára. Folyton ott tudhatom, Tapinthatóan ott tudom Érezni a kezedet a kezemben: Kisded-kezed, Mely fogja s nem ismeri az enyémet; Érzékennyé vált kezedet, amint Egyre tudatosabban Bízza rá magát a kezemre; Kiszáradt kezedet, ahogy Magányosan – halott-fakón – Magányosan pihen a félhomályban... Egy hete még virultál...
Hazamegyek, elhozom a ruhádat, Aztán jönnek és a ládába zárnak Örökre. Nem, örökre Lelkem lelke vagy és fölszabadítod. Jobban fölszabadítod, Mintsem élő mosolyod tudta volna. Próbáld meg újra, növeld erejét, Akard, s fölszállok, kedves! oda hozzád, Ahol nyugodt s haláltalan az élet.
Túlélve téged, vezeklem a tőled Bitorlott évek iszonyát, És hozzáteszem éveidhez őket, Önvádtól eszelősen, Mintha még köztünk, halandók között Növekednél tovább; Pedig csak gyűlöletes öregségem Növekszik üresen, sötéten...
Mint most, akkor is éj volt, S kezed, finom kis kezed ideadtad... Döbbenten hallgattam magam magamban: Túlságosan kék ez a déli égbolt, Túl sok rajta a csillag, Túl sok, de nekünk egyik sem barátunk...
(Süket ég, sóhaj nélkül alkonyul le, Süket, de folyton zúg, hogy a felém tárt Kis kezet eltaszítsa...)
|