Vasconcelos, Mário Cesariny de: Annyi a festő (Tantos pintores Magyar nyelven)
|
Tantos pintores (Portugál)Tantos pintores A realidade, comovida, agradece mas fica no mesmo sítio (daqui ninguém me tira) chamado paisagem
Tantos escritores A realidade, comovida, agradece e continua a fazer o seu frio sobre bairros inteiros na cidade e algures
Tantos mortos no rio
A realidade, comovida, agradece porque sabe que foi por ela o sacrifício mas não agradece muito
Ela sabe que os pintores os escritores e quem morre não gostam da realidade querem-na para um bocado não se lhe chegam muito pode sufocar Só o velho moinho do acordeon da esquina rodado a manivela de trabuqueta sem mesura sem fim e sem vontade dá voltas à solidão da realidade.
|
Annyi a festő (Magyar)Annyi a festő A valóság meghatódva megköszöni de a helyén marad továbbra is az (innen senki nem ragadhatja el) amit tájnak hívnak
Annyi az író A valóság meghatódva megköszöni de továbbra is árasztja hidegét a városnegyedekben és bárhol másutt
Annyi a halott a folyóban
A valóság meghatódva megköszöni tudván miatta történt az áldozat megköszöni de nem teng túl benne a hála
Mert tudja hogy a festők az írók és aki meghal igazából nem kedveli a valóságot bár olykor röpke időre megszeretik inkább csak távolról mert a közelsége megöl Csupán a sarki kíntorna öreg malma kereng meg-megnyakló fogantyújával mérték kedv és vég nélkül a valóság magánya körül
|
