Hrabal, Bohumil (1914–1997) Works Bibliography   hu pl cz

Biography

Cseh író. 1914. március 28-án született Brünn Zidenice nevű külvárosában. Törvénytelen gyermek volt, apja nem vette el állapotos anyját. Néhány évig nagyszüleinél nevelkedett, majd anyja és annak férje, Frantisek Hrabal magukhoz vették. Édesapjával soha nem találkozott, nevelőapját tekintette igazi apjának. 1917-től Polnában éltek, ahol nevelőapja a sörgyárban dolgozott. 1919-ben Nymburkba költöztek, ahol apja a sörgyár gondnoka, majd igazgatója volt. 1924-ben ismerte meg apai nagybátyját, Pepin bácsit, aki eredetileg két hétre jött hozzájuk, de végül negyven évig maradt. Bohém nagybátyja, aki megállás nélkül mesélte érdekesebbnél érdekesebb történeteit, rendkívül közel állt Hrabalhoz.
Középiskolai tanulmányait a nymburki reáliskolában végezte. Elképesztően rossz tanuló volt, egyszer évet is kellett ismételnie. Rendkívül gátlásos volt, szinte egyfolytában zavarban volt. Rájött, hogy a sör kiválóan oldja zavarát, s elkezdett kocsmákba járni, ahol imádta hallgatni az embereket, a harmadik sör után pedig kezdte magát olyan jól érezni, hogy be is kapcsolódott a beszélgetésekbe.
1935-ben, miután nagy nehezen leérettségizett, maga sem tudta miért, de beiratkozott a prágai jogi karra. Itt már jobban tanult, bár saját bevallása szerint egyetemi évei alatt egyfolytában az Elba-parti strandokon heverészett. Egész életében rajongott a vízért és a napsütésért. A jog viszont egyáltalán nem érdekelte. Helyette inkább filozófiával, irodalommal, képzőművészetekkel és zenével foglalkozott. Verseket kezdett írni, néhányuk meg is jelent a nymburki Polgári Lapban.
Miután 1939-ben bevonultak a németek, bezáratták az összes egyetemet és főiskolát. Hrabal a lelke mélyén örült, hogy félbeszakíthatta unalmas jogi tanulmányait. Egy jegyzőnél helyezkedett el, ahol telekkönyvi kivonatokat kellett másolnia, majd a Vasas szövetkezetnél volt írnok. Az unalmas papírmunkát azonban hamarosan megelégelte, és beállt pályamunkásnak. 1942-től forgalmistaként dolgozott, itt szerzett élményei alapján írta meg a hatvanas években a Szigorúan ellenőrzött vonatok című elbeszélését.
A háború után befejezhette az egyetemet, és 1946-ban megszerezte a doktorátust. Jogi képzettségét azonban soha nem hasznosította. 1946-48 között biztosítási ügynökként dolgozott, ami kiváló lehetőséget biztosított számára, hogy rengeteg érdekes emberrel találkozzon. Biztosítási ügynökként szerzett élményeit többek közt az Angyali szemek című elbeszélésében örökítette meg.
1948-ban már majdnem megjelent egy verseskötete egy kis kiadónál, de a kommunista puccs, és az azt követő államosítás megakadályozta a kötet megjelenését. A második világháború után belépett a kommunista pártba, nem is annyira politikai okból, hanem kedvenc szürrealista írói iránti tiszteletből. Egy év múlva, miután megismerte a vezetők politikáját, kilépett. Írásbeli nyilatkozatában azt írta: 'A CsKP-ból ugyanazon okok miatt lépek ki, mint amelyek miatt beléptem.'
1949-ben, harmincöt éves korában költözött el szüleitől. Előbb a prágai Óvárosi téren bérelt szobát, majd egy libeni lerobbant ház szobakonyhájába költözött. A kladnói vasműben helyezkedett el fémmunkásként. Hrabal szerette az egyszerű munkások világát, élvezte, hogy a fizikai munka nem köti le agyát, van ideje gondolkodni, álmodozni. Egy súlyos balesete következtében azonban 1954-ben ott kellett hagynia a kohót. Ezután négy évig egy papírhulladék feldolgozó üzemben dolgozott bálázóként. Erről a négy évről szól a Túlságosan zajos magány című elbeszélése, melynek hősét, Hantát, egy, a zúzdában dolgozó kollégájáról mintázta, aki hazahordta a csodálatos könyveket, melyeket a kommunista rezsim bezúzásra ítélt.
Miközben munkásként dolgozott, már sorra írta később világhíressé vált műveit, de ezek az ötvenes évek Csehszlovákiájában nem jelenhettek meg. A libeni Gát utcai lakásában rendszeresen írókból, képzőművészekből, filozófusokból álló társaság jött össze. Hrabal annyira szerette a napsütést, hogy ha kisütött a nap, felment az udvaron lévő fészer tetejére, és ott írt. Egyhuzamban írt, úgy hogy a napsütéstől nem is látta mit ír, majd szövegeit szétvagdosta és újra összeállította. Különböző képeslapokból kivágott kollázsokkal kiegészített műveit barátai között terjesztette.
1955-ben ismerkedett meg a huszonnyolc éves Eliska Plevovával, aki gazdag szudétanémet családból származott, de a háború után lakásukat elvették, szüleit kitelepítették. Egy évvel később összeházasodtak. Hrabalt annyira megrémítette a házasság gondolata, hogy az esküvő előtti három napra szabadságot vett ki, arra hivatkozva, hogy gyászeset történt a családban. Kocsmáról kocsmára járt, és végül majdnem lekéste saját esküvőjét.
1959-ben majdnem megjelent első elbeszéléskötete, de az utolsó pillanatban a cenzúra betiltotta. Nem sokkal később Hrabal otthagyta a papírhulladék-gyűjtőt, és színházi díszletező lett. 1962-ben felesége azt szerette volna, hogy férje minden idejét az irodalomnak szentelhesse, és elvállalta, hogy majd ő eltartja férjét. Hrabal tehát hivatásos író lett, és 1963-ban, negyvenkilenc éves korában végre megjelenhetett első könyve, a Gyöngy a mélyben című elbeszéléskötet. A kötet hatalmas sikert aratott, elnyerte a Csehszlovák Írószövetség kiadójának a díját, az év könyve címet. Hrabal írásainak hősei mindig egyszerű emberek. A szemében a nap mint nap munkába járó emberek az igazi hősök, tőlük lehet a legtöbbet megtudni az életről. A következő évben neves rendezők, köztük Menzel megfilmesítették a kötet több elbeszélését.
1964-ben jelent meg második kötete, a Táncórák idősebbeknek és haladóknak. Hrabal még 1946-ban jegyezte fel Pepin bácsikája történeteit, és a könyvet eredetileg csak maga és barátai szórakoztatására szánta. Az írásban nem csak Pepin történeteit örökítette meg, hanem a mondatszerkesztéssel és a központozás elhagyásával is hitelesen próbálta átadni bácsikája szóáradatszerű előadásmódját. A kötet elképesztő sikert aratott, nem sokkal megjelenése után több nyelvre is lefordították.
A siker annyira megijesztette Hrabalt, hogy több mint egy évre elhagyta az ihlet. 1965-ben jelent meg Szigorúan ellenőrzött vonatok, 1966-ban pedig elkészült belőle Jiri Menzel világhíres filmje, mely 1967-ben elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. Hrabal végre utazhatott, a világ számtalan helyére hívták előadói körutakra, felolvasóestekre, sajtókonferenciákra. Eljutott Bécsbe, Párizsba, Londonba, Berlinbe, New Yorkba.
Az 1968-as prágai tavasz leverése azonban véget vetett a liberálisabb kultúrpolitikának. Sok íróhoz hasonlóan, Hrabal sem publikálhatott, korábbi könyvei eltűntek a könyvesboltokból és könyvtárakból. Hrabal ezután nem érezte jól magát Prágában, és vett egy víkendházat a Nymburk közeli Kerskóban, és ideje java részét ott töltötte. Járta az erdőt, rőzsét gyűjtött, élvezte a természetet.
Újra az asztalfióknak írta műveit. Nem sokkal korábban meghalt szülei ifjúkorát örökítette meg az 1970-ben írt Sörgyári capriccióban. 1973-ban írta meg a történet folytatását, a Pepin bácsit központba állító A városka, ahol megállt az idő című elbeszélését. Olyan, azóta világhíressé vált művei születtek ebben az időben, mint első regénye, az Őfelsége pincére voltam (1971) és a Gyöngéd barbárok (1973). Stílusa megváltozott, nagyrészt a New York-ban megismert Jackson Pollock alkotástechnikájának hatására, nem javítgatta többet szövegeit, hanem egy lendületből írta meg műveit.
1973-ban felesége kérésére otthagyták a libeni szobakonyhát és egy prágai panel toronyház ötödik emeleti összkomfortos lakásába költöztek. Hrabal azonban inkább kreskói házában tartózkodott. A hatvanadik születésnapjára felesége hatalmas bulit rendezett, melyre meghívtak betiltott írókat, és olyanokat is, akik részt vettek a hatvannyolcas eseményekben. Az ünneplést végül a rendőrök oszlatták fel, és Hrabalnak sokáig kihallgatásokra kellett járnia. A kihallgatások és az, hogy nem publikálhatott, rendkívül megviselték, és végül a hatalom nyomására interjút adott, melyben olyanokat mondott, melyek távol álltak meggyőződésétől. Ez az interjú lehetővé tette számára, hogy újra megjelenhessen, viszont sokan elítélték tettéért. Műveit saját magának kellett cenzúráznia, ki kellett belőle szednie a rendszer számára elfogadhatatlan mondanivalót. Eredeti, cenzúrázatlan szövegei csak szamizdatban vagy külföldön jelenhettek meg.
A nyolcvanas években nagyszabású önéletrajzi trilógiájában (Házimurik, Vita nouve, Foghíjak) tekintett vissza életére. Elsősorban Joyce Ullysses-ének híres Molly Bloom monológjának hatására, felesége szempontjából meséli el élete történetét. A trilógia harmadik kötete, a Foghíjak, melyben Hrabal a hatvannyolcas eseményeket is feldolgozta, 1986-ban egyszerre látott napvilágot egy amerikai, egy kanadai és egy európai emigráns cseh könyvkiadónál. Hrabalnak újból rendőrségi kihallgatásokra kellett járnia, miközben nyugaton sorra jelentek meg művei, újságírók, szerkesztők zarándokoltak Prágába, hogy találkozzanak vele.
1987-ben meghalt felesége. Hrabalnak macskáin kívül nem maradt senkije. Valamelyest oldotta magányát, hogy megismerkedett egy amerikai cseh szakos diáklánnyal, April Gifforddal, aki egy előadókörútra is meghívta. Hozzá írott leveleiből áll össze a Levelek Áprilkának című kötete.
Az 1989-es bársonyos forradalom után végre hazájában is megkapta a megfelelő elismerést, 1991-ben megkezdték összegyűjtött műveinek kiadását. Utolsó éveit felváltva töltötte kreskói házában és kedvenc prágai kocsmájában, az Arany Tigrisben. 1997. januárjában köszvénnyel korházba került. Már éppen kijöhetett volna a kórházból, mikor 1997. február 3-án kiesett a kórterem ablakából. A híradások szerint Hrabal galambetetés közben szenvedett balesetet, valószínűbb azonban, hogy az öngyilkosság gondolatával gyakran foglalkozó író úgy érezte, hogy elég, és önként távozott.


http://www.uhu.hu/