Píseň o městě nebeském (Czech)
Do nebeského města jde člověk ze světa, a kvítím je ta cesta a trním poseta. Tam u bran stojí stráže a duše se tam chví, než andělům Pán káže, by otevřeli jí.
„Co, duše tak se třeseš?“ hned ptá se nebešťan, „a klíče-li si neseš od těch rajských bran? neb do božího domu sem bez nich nelze dál vejíti prani komu, ať žebrák, nebo král.“
„Co já ti, nebešťane, ach, co ti říci mám? hle, nohy mé jsou zdrané, klíč k ráji Bůh má sám. Já trním šla v hloží, já duše neblahá, na velké soudy boží má rada nesahá.“
Dí anděl: „Člověk v smutku jest živ a umírá, leč klíčem dobrých skutků sám ráj si otvírá. Ať trpí z boží rady pln tiché pokory, neb jeho hříchy tady jsou těžké závory.“
A duše odpovídá: „Mne hřích jak plamen žeh’, můj úděl byla bída, a k Bohu jít mne nech pro Syna Hospodina, jenž za mne na smrt šel, neb velká moje vina, však větší byl můj žel!“
A praví jeden v stráži - má váhy v rukou svých: - „Hle, skutky tvé se váží, a těžký je tvůj hřích, a na dobru ti schází; již ustup od těch míst, neb do bran rajských vchází jen, kdo je svat a čist.“
A Pán anděla slyší, pláč duše slyší zas, i zazní rajskou tiší jak hudba jeho hlas: „Když slzy vinu smyly, je duše zas jak sníh; ji uveďte v tu chvíli do sídel blažených!“
Do města nebeského je cesta daleká, však v světě nižádného nemine člověka. A v smrti okamžiku až opustíme zem, ó Kriste, slitovníku, buď milostiv nám všem!
------------------------------ Megjegyzés:
"prani" nem azt jelenti, hogy "vágyak, kívánságok" (= přání), egyáltalán nem jelent semmit, csak sajtóhiba van a szövegben: nelze dál vejíti pranikomu, nem léphet be egyáltalán senki. Uploaded by | Répás Norbert |
Publisher | Vydala Městská knihovna v Praze Mariánské nám. 1, 115 72 Praha 1, podléhá licenci Creative Commons, Verze 1.0 z 10. 11. 2011. |
Source of the quotation | Josef Václav Sládek, Selské písně a české znělky |
Bookpage (from–to) | 70-72 |
Publication date | 1889 |
|
|
Dal a földön túli városról (Hungarian)
Városba, földön túlra ember csíkját húzza, úttestet virág fedi és tüskével teli. Portán őrség szendereg lélek meg ott remeg, Míg Úr szól több angyalnak, hogy utat adjanak.
„Lélek, miért cidrizel?“ földön túlról kérdik, „mily kulcsokat viszel, mik az édent védik? mert házához az Úrnak csak egy kulcsot hagytak, vágyak hiába zúgnak, légy koldus vagy gazdag.“
„Ó mit én, édenlakó, mit mondhatnék neked? nézd, mindkét lábam fakó, kulcs Istentől ered. Cserjében tüskén járva, lélek én áldatlan nagy ítéletre várva magam csak áltattam.“
Menj angyal: „Ember búban tölti éltét, holtát, de jótettekkel Úrban éden szabja sorsát. Törje isteni lecke éljen alázattal, vagy gazságai rendre sújtsák gyalázattal.“
És válaszol a lélek: „Nyomor segedelmem, bűn engem lángként éget, Úrhoz eressz engem Úr egyetlen Fiáért, ki halálba ment értem, és ezért a hibáért, melyért búsan éltem!“
Őr így járatja száját - döntést kézben tartva: - „Tetteid lám, taksálják, bűnlajstromod tarka, és jótetteknek híján; e helyről lépj vissza, édeni kapuk síkján csak az jár ki tiszta.“
Úr angyalát hallgatja, síró lelket megint, majd suttogón hallatja hangját dallam szerint: „Ha könny lemosta szennyét, erény hull lélekre; nyomban vigyétek lelkét dicsőült székhelyre!“
Városba, földön túlra lelkünk út megüli, seszínű világ súlya embert nem kerüli. És halálunk percében elhagyjuk a földet, Úr könyörületében, lelkünk békét ölthet!
|