Rilke, Rainer Maria: Kezdődő szerelem (Liebesanfang in Hungarian)

O Lächeln, erstes Lächeln, unser Lächeln.

Wie war das Eines: Duft der Linden atmen,

Parkstille hören —, plötzlich ineinander

aufschaun und staunen bis heran ans Lächeln.

In diesem Lächeln war Erinnerung

an einen Hasen, der da eben drüben

im Rasen spielte; dieses war die Kindheit

des Lächelns. Ernster schon war ihm des Schwanes

Bewegung eingegeben, den wir später

den Weiher teilen sahen in zwei Hälften

lautlosen Abends. — Und der Wipfel Ränder

gegen den reinen, freien, ganz schon künftig

nächtigen Himmel hatten diesem Lächeln

Ränder gezogen gegen die entzückte

Zukunft im Antlitz.

Ó, mosoly, első mosoly, mosolyunk-

mily egy volt mind: szívnek hárs illatát,

hallgatni park csendjét - egymásra nézve

hirtelen s ámulni mosolyfakadtig.

Emlékezés volt ebben a mosolyban

egy nyúlra, mely éppen odaát a pázsit

zöldjében játszott: ez volt a mosoly

gyermekkora; komolyabb volt a hattyú

mozgása benne már, amint a néma

estben kettészelte később előttünk

a tavat... S az ormok szegélye, szemben

a tiszta, tárt és már egészen éjbe

alkonyuló égbolttal, mosolyunknak

határt szabott az elragadtatott

jövendő távlatába.