Berceo, Gonzalo de: Milagros de Nuestra Señora - El Ávaro labrador
Milagros de Nuestra Señora - El Ávaro labrador (Spanish)Era en una tierra un omne labrador, Que usaba la reia mas que otra labor: Mas amaba la tierra que non al Criador, Era de muchas guisas omne revolvedor.
Façie una nemiga, façiela por verdat, Cambiaba los mojones por ganar eredat: Façie a todas guisas tuerto e falsedat, Avie mal testimonio entre su veçindat.
Querie, peroque malo, bien a Sancta Maria, Udie sus miraculos, dabalis acogia: Saludabala siempre, diçiela cada dia A ve graçia plena que parist a Messia.
Finó el rastrapaia de tierra bien cargado, En soga de diab]os fue luego cativado, Rastrabanlo por tienllas de coçes bien sovado, Pechabanli a duplo el pan que dio mudado.
Dolieronse los angeles desta alma mesquina, Por quanto la levarian diablos en rapina: Quisieron acorrelli, ganarla por veçina, Mas por fer tal pasta menguabalis farina.
Si lis diçien los angeles de bien una razon, Çiento digien los otros, malas qua buenas non: Los malos a los bonos tenienlos en rencon, La alma por peccados non issie de preson.
Levantosse un angel, disso: io so testigo, Verdat es, non mentira, esto que io vos digo: El cuerpo, el que trasco esta alma consigo, Fue de Sancta Maria vassaIlo e amigo.
Siempre la ementaba a iantar e açena: Diçieli tres palabras: Ave graçia plena: La boca por qui essie tan sancta cantilena, Non mereçie iaçer en tan mala cadena.
Luego que esti nomne de la sancta reyna Udieron los diablos, cojieron ssada hina, Derramaronse todos commo una neblina, Desampararon todos a la alma mesquina.
Vidieronla los angeles seer desemparada, De piedes e de manos con sogas bien atada, Sedie commo oveia que iaçe ensarzada, Fueron e adussieronla pora la su maiada.
Nomne tan adonado e de vertut atanta Que a los enemigos seguda e espanta, Non nos debe doler nin lengua nin garganta, Que non digamos todos: Salve Regina sancta.
|
Miasszonyunk csodái - A kapzsi földmíves (Hungarian)Lakott errefelé egy kapzsi földmívelő, ekéje nyomában járt, nem ismert mást se ő, hitét az Úr helyett is csak földjébe vető, vala sokféleképpen ezer bajt keverő.
Szomszédnőjének földjén, ki ellensége volt, a határjelző táblát beljebb nyomkodta ott, ármánnyal, gonoszsággal szerezvén birtokot, a szomszédság ezért rá igen acsarkodott.
Szerette, ámde rosszul, kegyes Szűz Máriát, csodákat kérve tőle, minőket ő kivánt, imádta napról napra, és véle Egy Fiát: „Áldott légy, drága Úrnő, ki szülted Messiást."
Aztán elhunyt a bugris, aki bírt annyi földet, ördögök rabul ejték, rá kötelet kötöztek, húzták-vonták a földön, az ütleg egyre több lett, megfizettették véle, másoktól amit ő vett.
Búsult sok derék angyal a szerencsétlen lelken, hogy ekként bántalmazzák az ördögök seregben, töprengtek, segélyére angyalnép miként menjen, liszt mennyi őrlessék meg, hogy sikerük lehessen.
Szót szóra forgatának, szívükből kegyesen százfélét összehordtak, jót, rosszat vegyesen, mint kazalban takarmány, jó és rossz egy helyen, lakhelye e léleknek a pokol ne legyen.
Fölkelt egy angyal és szólt: „Én tanú vagyok arra, s mit mondok, nem hazugság, bizony ez a mihaszna lélek hajdanvolt testét Szűz Máriának adta, vazallusa, barátja vala az istenadta.
Mindig, ha vacsorázott, vagy amikor ebédelt, »Áldott légy, drága Úrnő«, mondá a szent beszédet, a száj, mely ekként szóra, nem ismeré a vétket, nem érdemel rút láncot e szerencsétlen lélek."
Amint az Égi Úrnő nevét ördögnép hallja, százfelé rohan onnét farkát nyakába kapva, mikéntha a köd felszáll, a lelket odahagyva eltűnik a pokolnak valahány gonosz fattya.
Látták az angyalok mind a lelket ott a porban, keze, lába megkötve, miként vonaglik ottan, akárcsak birka volna, karám elé dobottan, az égi szent akolba boldogan vitték onnan.
Dicső név, igazságnak szeplőtelen malasztja, pokol népét elűzi, diadalt veszen rajta, ne legyen kín, mi szádban a szent szót benn szakasztja, midőn mondjuk mindnyájan: „Salve Regina Sancta."
|