Aprile-amore (Italian)
Il pensiero della morte m’accompagna
tra i due muri di questa via che sale
e pena lungo i suoi tornanti. Il freddo
di primavera irrita i colori,
stranisce l’erba, il glicine, fa aspra
la selce; sotto cappe ed impermeabili
punge le mani secche, mette un brivido.
Tempo che soffre e fa soffrire, tempo
che in un turbine chiaro porta fiori
misti a crudeli apparizioni, e ognuna
mentre ti chiedi che cos’è sparisce
rapida nella polvere e nel vento.
Il cammino è per luoghi noti
se non che fatti irreali
prefigurano l’esilio e la morte.
Tu che sei, io che sono divenuto
che m’aggiro in così ventoso spazio,
uomo dietro una traccia fine e debole!
È incredibile ch’io ti cerchi in questo
o in altro luogo della terra dove
è molto se possiamo riconoscerci.
Ma è ancora un’età, la mia,
che s’aspetta dagli altri
quello che è in noi oppure non esiste.
L’amore aiuta a vivere, a durare,
l’amore annulla e dà principio. E quando
chi soffre o langue spera, se anche spera,
che un soccorso s’annunci di lontano,
è in lui, un soffio basta a suscitarlo.
Questo ho imparato e dimenticato mille volte,
ora da te mi torna fatto chiaro,
ora prende vivezza e verità.
La mia pena è durare oltre questo attimo. Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | https://poesiainrete.wordpress.com |
|
Szerelem-április (Hungarian)
E szédülten kanyargó hegyi út kőfalai között hozzám szegődik a halál gondolata. Színeket borzongat a tavaszba visszajáró hideg, összezavaija a mezők erdők sarjadását, kabát alá rejtett kezekbe mar, végigdiderget. Vergődő évszak ez, és meggyötör. Áttetsző örvénybe kever virágot, kegyetlen látomást - magadban épphogy megkérdenéd, mi az, s már nyoma sincs, csak kavargó por, port korbácsoló szél. Ismerős a tájék, merre az út vezet, de valón túli dolgok hontalanságot és halált idéznek. Ki vagy te, s mivé lettem én, ki itt e szélsöpörte tájon bujdosom, ember, tűnő nyomokat tapogatva? Valóság lenne, hogy kereslek téged itt vagy bárhol e földön, hol talán fel sem imeménk egymást? Mert az élet oly korszakába értem, mikor másokban vágyjuk megtalálni mi sehol, csak magunkban létezik. A szeretet élni segít, tovább- élni, megsemmisít, megalkot. S a szenvedés mélyén ha van remény, a messziről várt megtartó karok belülről tartanak - elég remélni. Százszor megértettem, százszor feledtem, most újra megviláglik általad értelme: fénylő, eleven igazság. S jaj, hogy e pillanat nem tart örökké.
Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | Sz. L. |
|