Humberto Rivasnak
A mahagoni-bútorok
éppen társalognak
a brokát tétova redői közt, mint mindig.
A dagerrotíp-fényképek
tükörkeretben multjuk
látszat-közelét hazudják.
De kutató szemünk elől elsiklanak
mint elfeledt emlékünnepek
haszontalan adatai.
Fonák mozdulatokkal
szalad félénk majdnem-beszédük
a lelkünk mögött
félszázadot késve,
s már gyermekkorunk hajnali napjaiban
alig létezhettek.
A jelen, élőn,
meggyőzőn és vérmesen
ünnepli az utca zsivajában
a ma apoteózisának
elháríthatatlan teljességét,
mialatt a fény ökölcsapásokkal
zúzza be az ablakokat
és megalázza az elaggott székeket;
és a sarokba szorítja, megfojtja
az elődök
hervadt szavait.