Oláh Tamás: Amadeus

Elhagyva a fakó
valót,
égi ének szűrőjén
szűröm át a világot, 
zene varázs szőnyegén
repülök,
sírni és nevetni bűvös 
dallam tanít –

a tükörből tünékeny 
árnyfutam suhan elő, 
belőle
az Éj királynőjének 
sejtelemes alakja
tündököl föl,
megcsap 
a roppant kőszobor 
gyűlölete,
magával ragad a sírba
a borzongató zene,
Ozmin önfeledt
kacajra késztet,
s túlvilágba tekintek
mikor a Rekviem
hangjai felcsendülnek -
gyermek szívem megnyílik,
az álnok szavak mérge
mind, mind eltűnik,
éhező lelkem 
követeli
tűnt világok jussát,
hogy végleg eltemethessem
gondolataim salakját,
a nemes hangokat
kegyes királyként fogadom,
örök szomjamat
simogató harmónia oltja,
lankadó szellemem is
feltámasztja
az áradó zene orgiája.

Abbandonando
lo scialbo presente,
filtro il mondo
attraverso il filtro del canto celeste,
volo
sul tappeto magico della musica,
melodia magica
a rider’ e a piangere mi insegna –

dallo specchio un evanescente
fuga d’ombra scivola avanti,
da cui
la forma misteriosa
della regina della Notte
risplende,
mi colpisce
l’odio dell’enorme statua
di pietra,
la musica orripilante
mi trascina con sé nella tomba,
Osman mi induce
a una risata estasiata,
e mentre si diffondono
i suoni del Requiem
ho la visione dell’altro mondo -
il mio cuore da ragazzo si apre,
e il veleno delle parole perfidi
svanisce, svanisce tutto,
la mia anima affamata
pretende
la spettanza dei mondi svaniti,
per poter definitivamente seppelire
la scoria dei miei pensieri,
accolgo i suoni nobili
come un re clemente,
un’armonia carezzevole spegne
la mia sete eterna,
l’orgia della musica torrenziale
fa rinascere
il languido spirito mio.